A legjobb évszak a fogantatásra

A Föld a természet által meghatározott bioritmusok alapján működik. A természet részeként az embernek is megvan a bioritmusa, amely összhangban áll a természet bioritmusával (3). Mindannyian tudjuk, hogy egy évben négy évszak van: tavasz, nyár, ősz és tél. Minden évszaknak megvan a maga különleges tulajdonsága. A testünk képes alkalmazkodni a változó évszakokhoz, ami döntő fontosságú a túlélésünk, a fejlődésünk és a szaporodásunk szempontjából. Az emberi biológiai folyamatok és az évszakok közötti kölcsönhatás megértése nemcsak az egészségügyi problémák megelőzésében fontos, hanem a szaporodásban is kiemelkedő szerepet játszik. A Hagyományos Kínai Orvoslás (HKO) szerint a tavasz a legjobb évszak a fogamzáshoz. Tavasszal a Yang energia (Yang Qi) minden élőlényben felelevenedik és akkor virágzik a legjobban. Elméletileg a tavasz az életciklus kezdete, és az életciklus új periódusainak kezdete is. A tavaszi Yang Qi hatása alatt az emberi test „felébred” és sokkal aktívabbá válik. A legújabb tanulmány azt is kimutatta, hogy az emberi endokrin mirigyek működése változik az évszakok során, amelyek körül a késő tél és tavasz az emberi szaporodás csúcspontja (2). Például az agyalapi növekedési hormon (GH) szintje, amely szabályozza a testnövekedést és az anyagcserét, emelkedik tavasszal. Más nemi hormonok, mint például a tesztoszteron, az ösztradiol, a progeszteron, az IGF növekedési hormon, és…

Olvasson tovább!

Mit jelent a mérsékelt testmozgás?

Az orvosok vagy a fitneszedzők gyakran konzultálnak velünk a „mérsékelt testedzésről”, bár a páciensek gyakran nem igazán tudják, hogy mit jelent. A fiziológus szakértő könnyedén elmagyarázza, hogyan ültethető gyakorlatba a napi testmozgás során. „A mérsékelt testmozgás olyan gyakorlatokból áll, amelyek 50–60% -kal növelik a pulzust,a nyugalmi állapothoz képest.” Lássunk néhány példát: 3,5 km gyaloglás 30 perc alatt. 8 km kerékpározás 30 perc alatt. Ugrókötelezés 15 percig. Úszás 30 percig. 2,5 km futás 15 perc alatt. Röplabdázás 45 percig. Kosárlabdázás 20 percig. Lépcsőzés 15 percig. Ha háztartási munkát végez, ezek a tevékenységek is mérsékelt testmozgásnak minősülnek. Ezek a következők lehetnek: 45 perc – 1 óra autómosás. Kertészkedés 45 percig. A gereblyézés 30 percig. A ház takarítása 45 percig. A szakember azt tanácsolja, hogy legalább 10 percig végezzen szív- és érrendszer edző gyakorlatokat (kardió edzés)és akár 30 percig is végezhető, ha mozgásszegény életmódja vagy krónikus egészségügyi problémája van. Ezután az erősítő edzést kell elkezdeni. Ez az edzés segít az ízületek rugalmasságának megtartásában, növeli az izomtömeget és a csontsűrűséget is. Sőt,elősegíti a kalóriaégetést, ezáltal segít a fogyásban. Számolja ki a pulzusát A pulzusszám kiszámításával megismerheti, hogy a testmozgás mérsékelt tartományban van-e. Kövesse ezeket a lépeseket: A pulzus meghatározása teljesen nyugalmi állapotban, például reggel…

Olvasson tovább!

ÉTKEZÉSI TANÁCSOK AZ ENDOMETRIÓZISBAN SZENVEDŐ NŐK SZÁMÁRA

Becslések szerint az endometriózis minden tizedik nőt érinti a világon. Az endometriózis oka sajnos manapság még ismeretlen, és jelenleg nem létezik ellene igazán hatásos gyógymód. Bizonyos ételek azonban növelhetik vagy csökkenthetik az endometriózis kockázatát, és mindez azt jelenti, hogy az étrendünkben történő pozitív változások elősegíthetik a tünetek csökkenését. Íme néhány tanács, amely hasznos lehet az endometriózis elleni küzdelemben. 1. Fogyasszon több omega-3 zsírsavat! Az omega-3 zsírsavak olyan egészséges, gyulladáscsökkentő zsírsavak, amelyek főként a halfélékben és egyéb állati és növényi forrásokban találhatóak meg. Az omega-3 zsírsavak a test gyulladás- és fájdalomcsillapító molekuláinak építőanyagai. Kémcsőben végzett vizsgálatokkal kimutatták, hogy az omega-3 meggátolja az endometrium sejtek túlélését, s ezáltal képes megakadályozni ezeknek a sejteknek rossz helyen történő beágyazódását. Egy tanulmány szerint, azoknál a nőknél, akik nagy mennyiségben fogyasztottak omega-3 zsírsavakat, 22% -kal kisebb lett az endometriózis kialakulásának valószínűsége, szemben azokkal, akik csak kevés omega-3 zsírsavat fogyasztottak. Elmondható tehát, hogy az omega-3 bevitelének növelése az első lépés az endometriózishoz kapcsolódó fájdalom és gyulladás elleni küzdelemben. 2. Fogyasszon sok gyümölcsöt, zöldséget és teljes kiőrlésű gabonát! Kétségtelen, hogy a gyümölcsök, zöldségek és a teljes kiőrlésű gabonák sokféle vitamint, ásványi anyagot és rostot tartalmaznak. Ezek az ételek különösen fontosak az endometriózisban szenvedők nők számára. Valójában a magas…

Olvasson tovább!

Férfiaknak: Mérsékelt testmozgás segíti a spermium minőséget

– 6 hónapos tanulmány, melyet Iránban, 261 ülő életmódú férfi körében végeztek kimutatta, hogy azoknál, akik sportolni kezdtek javult a spermium mennyisége és minősége is. A kutatás vezetője, Behzad Hajizadeh Maleki, szerint a testmozgás egyszerű, olcsó és hatékony módszer a mozgásszegény férfiak spermakapacitásának jelentős javítására. A legjobb eredményt azok a férfiak érték el, akik mérsékelt testmozgást végeztek (pl. mérsékelt sebességgel futnak 30–45 percig, heti 5-6-szor). Kiderült, hogy a spermamennyiségük több mint 8%-kal nőtt. A spermiumok mozgékonysága 12%-kal volt jobb, alakjuk és méretük szintén 17%-kal javult, és 22% -kal több spermasejt volt a kontroll csoporthoz képest, akik egyáltalán nem végeztek testmozgást. Sajnos, amikor egy hétre abbahagyták a testmozgást, a spermiumok száma, alakja és koncentrációja visszaesett a korábbi szintre. A spermiumok mozgékonysága 1 hónap után visszatér a korábbi állapothoz. (2). Nyilvánvalóan léteznek orvosi módszerek a férfiak spermiumának kezelésére. Ezek azonban drágák és kényelmetlenek szoktak lenni. Ahhoz képes a testmozgás sokkal egyszerűbb, olcsóbb és  hatékony módszer. Ezért a testmozgás az első lépés kell legyen férfiak számára a spermiumok minőségének javítása érdekében – mondja Dr. Jesse Mills, a Férfiak Klinikájának igazgatója, Kaliforniai Egyetem, Los Angeles (1). Azt is hangsúlyozta, hogy a férfiaknak: • Távol kell tartani a laptopot és egyéb elektronikus eszközöket az ágyékától.…

Olvasson tovább!

A túlsúly befolyásolja a nők termékenységét

Az elmúlt évtizedekben világszerte jelentősen megnőtt a túlsúly és elhízás aránya. Magyarországon a felnőtt lakosság 30 százaléka tekinthető elhízottnak, további 30 százaléka pedig túlsúlyos (1). A Semmelweis és a Debreceni Egyetem 2015 évi értékelése szerint a 35–59 éves túlsúlyos és elhízott nők aránya 36,8% -ban, illetve 38,7% -ban fordult elő (2). Ebben a reproduktív életkorban ez az arány riasztóan magas. Bár tudjuk, hogy a túlsúly komoly egészségügyi problémákkal járhat, a termékenységre gyakorolt negatív hatásairól még keveset ismerünk. Hatások a hormonháztartás egyensúlyára Tudjuk, hogy normális hormonegyensúly szabályozza a rendszeres menstruációs ciklust. A túlsúlyos és elhízott nőknél magasabb a leptin nevű hormon szintje, amely a zsírszövetben termelődik. A leptin megzavarhatja a hormonális egyensúlyt és termékenységi problémákhoz vezethet. A túlsúly gyakran társul inzulinrezisztenciával (IR) és magas inzulinszinttel (hyperinsulinaemia). Ez serkenti az androgén hormon termelését, majd az androgén visszajelzést küld a gonadotropin hormon termelésére. Ez okozza a menstruációs zavarokat és az ovulációs diszfunkciót. Egy tanulmány kimutatta, hogy az elhízott nőknek lényegesen kevesebb esélye van teherbe esni egy éven belül a fogamzásgátlás leállítása után, mint a normál testsúlyú nőknek (66,4%, szemben a 81,4% -kal) (2) Hatás a petesejtekre Az elhízott nők körében a hormonális egyensúly megváltozása növeli az anovuláció kockázatát is, ami petesejt nélküli ovulációt…

Olvasson tovább!

Testtömeg-index (BMI)

Mi a BMI és mire használják? A testtömeg-index (BMI) az adott személy súlya és magassága alapján számított szám. Széles körben használják megbízható mutatóként arra nézve, hogy az ember testtömege menyire megfelelő a magasságához képest. Ennek alapján megtudható, hogy a testsúlya ideális, elhízott, esetleg túl sovány, attól függően, hogy az értéke milyen tartományba esik. Például, számítsuk ki egy 176 cm magas, 80 kg-os férfinek BMI-jét: Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által ajánlott testsúly a BMI értékek alapján felnőttek számára (férfiak és nők,18 éven felüliek). Kategória BMI tartomány – kg/m2 Súlyos soványság < 16 Mérsékelt soványság 16 – 17 Enyhe soványság 17 – 18.5 Normális testsúly 18.5 – 25 Túlsúly 25 – 30 Elhízott I. osztály 30 – 35 Elhízott II. osztály 35 – 40 Elhízott III. osztály > 40 BMI diagram felnőtteknek A BMI kategóriák – diagram az Egészségügyi Világszervezet adatai alapján. Hivatkozás Link https://www.calculator.net/bmi-calculator.html Link https://www.webbeteg.hu/cikkek/fogyokura/18363/a-bmi-szamitasa

Olvasson tovább!

AZ ÉRZELMEK BEFOLYÁSOLHATJÁK AZ EGÉSZSÉGET

-A Hagyományos Kínai Orvoslás szerint, amikor ezek az érzelmek átlépik az egyén ingerküszöbét, káros, patogén tényezőkké válhatnak. Ezek a tényezők felboríthatják a test normális energiaáramlását, valamint a szervek normális anyagcsere-működését, és a test belső harmonizációját is. Hogyan érje el az érzelmi egyensúlyt? Az érzelmek feldolgozása kulcsfontosságú az élő energia (vagy a Qi) erősítéséhez. A Hagyományos Kínai orvoslás (HKO) szerint, az emberi érzelmeket 5 típusba sorolják – Öröm, Aggodalom, Szomorúság, Harag  és Félelem. Ezek az érzelmek mind megfelelnek egy-egy szervrendszernek. Amikor ezek az érzelmek túlfűtöttek patogén tényezőkké válhatnak, amelyek felboríthatják az energiánkat és a test belső harmonizációját. A modern vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a különböző érzelmek különféle hormonok felszabadulását váltják ki, mint például az endorfinok, az adrenalin és a kortizol. Ezek a hormonok sokféleképpen befolyásolják a testet, az anyagcserét és a hangulatot. A HKO szerint a túlzott érzelmek a következő szervrendszereket károsíthatják: Érzelem túlzott formában Szerv rendszer Öröm Szív Szomorúság Tüdő Düh Máj Aggodalom Lép Félelem Vese Pozitív érzelmek a kapcsolatokból Harvardi kutatók egy csoportja a kapcsolatok, a boldogság és az egészség közötti összefüggésről szóló egyik tanulmányában 724 férfi életét követte nyomon 80 év alatt. Fontos megállapítást nyertek, miszerint „a jó kapcsolatok boldogabbá és egészségesebbé teszik az embert” (1). A…

Olvasson tovább!

TERHESSÉG 40 ÉVES KOR UTÁN?

Bár a teherbe esés és a gyermekvállalás ideális ideje 20-30 éves kor között van, azok számára is megvannak az előnyei, akik idősebb korban döntenek a gyermekvállalás mellett. A 40 év utáni gyermekvállalás néhány lehetséges előnye: • Érzelmileg felkészültebb. Ebben a korban az emberek többnyire érettebbek. Jobban tudják irányítani érzelmeiket, és ezért felkészültebbek a terhesség, a születés és a gyermeknevelés érzelmi hullámvölgyeire. • Nagyobb pénzügyi stabilitás. Az emberek már rendelkeznek megtakarításokkal, így az orvosi kezelések költségeit könnyebben állják, ha szükséges és a gyerekek nevelési költségei sem jelentenek kihívást.. • Hajlamosabbak a családra koncentrálni. Amikor az emberek fiatalabbak, több céljuk is lehet, mint a tanulás, a karrier, az utazás, a társadalmi kapcsolatok kialakítása, stb. 40 éves kor után a családteremtés az ember figyelmének a középpontjába kerül. A család miatt az emberek biztonságosnak és stabilnak érezik magukat a kapcsolatukban, és természetesen izgatottan várják a közös szülővé válást. Még akkor is, ha lehetséges a 40 év utáni teherbeesés, valószínűbb, hogy nehezebb lesz úgy a teherbeesés, és a természetes úton történő szülés. Bebizonyították, hogy az öregedés csökkenheti a teherbeesés esélyét. Az Amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) adatai szerint, a 40 és 44 év közötti nők 30%-a meddőséget tapasztal. A kutatások azt is kimutatták, hogy…

Olvasson tovább!

Az endokrin egészség javításának alapvető lépései

Egyen lassabban: ezzel lehetővé teszi az endokrin rendszer számára a táplálék megfelelő feldolgozását. Ráadásul, a túl gyors étkezés súlygyarapodást okozhat, ezért ne étkezzen gyorsan. Bizonyított tény, hogy étvágyát és kalória bevitelét nagyrészt a gasztrointesztinális hormonok szabályozzák. Ezek a hormonok jeleket küldenek az agyának, hogy már evett, kisebb az étvágya, jóllakott, és ezért segítenek abbahagyni az evést. Ez a folyamat körülbelül 20 percet vesz igénybe. Ezért az lassú étkezés elegendő időt ad az agyának, hogy megerősítse ezeket a jeleket. Kapcsolja ki az elektronikus eszközöket: Próbálja étkezés közben elkerülni az elektronikus eszközök használatát, például a televíziót és az okostelefonokat. Ezek az eszközök elterelik az agy figyelmét, amelynek a normális hormonszekrécióra kellene  koncentrálnia. Étkezés közben kapcsolja ki a figyelmét elvonó elektronikai eszközöket, így jobban összpontosíthat az étkezésre. Bebizonyították, hogy azoknál a családoknál, akik zavaró eszközök nélkül esznek, jobb a tápanyag-bevitel és jobb az egészségügyi állapotuk. Testmozgás: A rendszeres testmozgás kulcsfontosságú a közérzetéhez. Fokozza a hangulatot, egészségesen tartja a szívét, növeli az izomtömeget és megakadályozza a csontvesztést. Ez segít a fizikai testtel való kapcsolatfelvételben és a fogyásban is. Az edzés – bármit is csinál – előnyös a testi és lelki egészségére nézve. A rendszeres testmozgás kritikus fontosságú az endokrin egészség szempontjából, mivel segít egyensúlyba…

Olvasson tovább!

COVID, az influenza és a termékenység – legyen biztonságban!

Az idei világjárvány számos új helyzet elé állított minket, azonban azoknak a pároknak, akik küzdenek csecsemőikért, a COVID 19 nem lehet akadály. Nyilvánvaló, hogy stresszel jár szembesülni a COVID 19- és az influenzaszezonnal egyszerre, miközben a teherbe eséssel próbálkoznak. Bizonyos óvintézkedésekkel azonban biztosíthatja egészségét, és nem kell kihagynia a teherbe esés és a csecsemő születésének esélyét. Tanácsok, hogy biztonságban legyen Általában azok a nők, akik próbálnak teherbe esni jobb eredményeket érnek el, ha elkerülik a betegségeket, ideális esetben úgy a terhességük előtt, mint alatta. Ezért, mivel az influenzaszezon és a COVID -19-járvány előtt állunk, különösen fontos a biztonsági protokoll betartása. Gyakrabban és alaposan kell kezet mosni Az egyik legfontosabb lépés amit megtehet, a kézmosás. Mivel a kezünk a nap folyamán sokmindenhez hozzáér, könnyen szennyeződik. Mosson kezet gyakrabban szappannal és vízzel, legalább 20 másodpercig. Ez csökkenti az esélyét az influenza- vagy a COVID- fertőzésnek és a baktériumok terjedésének. Ha szappan és víz nem áll rendelkezésre, használjon legalább 60% alkoholtartalmú kézfertőtlenítőt. Ne érintse meg az arcát, az orrát, a szemét mosatlan kézzel Képzelje el, hogy naponta átlagosan körülbelül 20 alkalommal érintjük meg az arcunkat a kezünkkel. Milyen könnyen juthatnak be testünkbe a baktériumok, vírusok és szennyeződések, ha a keze fertőzött! Ezért kérem,…

Olvasson tovább!